HeyHo! Általában a legnagyobb bajban derül ki, hogy ki az igaz barát… Amikor az ember valamiért nyomott hangulatú, rosszkedvű, és vannak olyan emberek, akik végig hallgatják, sírnak vele, jókedvre derítik, észhez térítik, vagy csak simán végig hallgatják, na, akkor azt érzi, hogy tényleg vannak barátai. Nálam ez történt…

Tegnap sikerült megbeszélnem mindent R-rel és sajnos igazam volt… Tényleg a haverok voltak rá hatással, azok mondták neki, hogy szerintük nem illünk össze, én túl jó kislány vagyok Ő hozzá, és hogy nem bírnék beilleszkedni a társaságba. És sajnos én ezt sejtettem, tudtam, hogy ez lesz. Ezért féltem találkozni a haverokkal, mert tudtam, hogy nem elég erős még a kapcsolatunk ahhoz, hogy túlvészeljen egy erős kritikát, mert sajnos tudtam, hogy R túlságosan is befolyásolható, túlságosan is szereti a haverjait.

És szarul esik, hogy ilyen szinten gyenge volt a kapcsolatunk, hogy inkább olyan emberekre hallgatott R, akik engem úgy ismertek meg, hogy részegek voltak. Nem is találkoztak velem normálisan, nem is beszéltem velük két szónál többet… De sajnos nem tudok mit tenni, csak azt, hogy erős leszek, átvészelem szépen az egészet és bízok benne, hogy hátha hiányozni fogok én még neki annyira, hogy megbánja az egészet és visszajöjjön. És én akkor nem azt fogom mondani, hogy menjen a francba, mert nem lennék rá képes és tudnám, hogy megbánnám, hanem megbocsájtanék neki és utána mindent megtennék azért, hogy bebizonyítsam neki, Mi igenis összevalóak vagyunk.

De nem tudom, nem merek semmire se gondolni. Hála az égnek most már átestem azon, hogy egésznap bőgjek, mert a mai iskola elterelte a figyelmemet, meg már amúgy is megbeszéltem magammal, hogy nem éri meg, hisz én semmi rosszat nem csináltam, csak önmagamat adtam. Ha neki ez nem jött be, ha ő inkább hallgat a haverjaira, mint az érzéseire, mert beismerte, hogy érez irántam valamit, na, akkor sajnálom, én nem bírok mit tenni. :l Ez van, így jártam, de fogok én nála sokkal jobbat is találni, hisz ha valami nem jön össze, az azért van, mert valami jobb vár ránk. ;) Ebben bízok, mosolygok, még ha fáj is, és átvészelem szépen az egészet rövid idő alatt. Élem az életem, tanulok, a barátaimmal vagyok, és majd elválik mi lesz. ;) Mert, ha ez a hozzáállás már egyszer bevált, akkor még egyszer befog, nem de? :)